Műszaki Szemle - Fiatal műszakiak különszáma https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam
Kedves Fiatalok, Kedves Olvasók!

Nagy örömmel jelentkezünk az új folyóirat – a Fiatal műszakiak különszáma – első kiadásával, mely a Műszaki Szemle keretén belül jelenik meg. A folyóirat új publikációs lehetőséget biztosít diákok, doktoranduszok és olyan fiatalok számára, akik még nem rendelkeznek doktori címmel.

A folyóirat létrehozását, valamint az első számok megjelenését a Petőfi Kulturális Ügynökségnél elnyert pályázat biztosítja. A különkiadás a tudományos folyóiratok online közzétételére kifejlesztett rendszerben – Open Journal Systems (OJS) – valósul meg, így a kereső robotok számára a tartalom indexelésével biztosított a tudományos cikk világhálón való „láthatósága”.

A folyóirat szerkesztősége fontosnak ítéli a még tanuló, de már kutatómunkával is foglalkozó fiatalok számára, hogy elsajátítsák a tudományos eredmények közlésének módszertanát, mely rendkívül fontos a szakmai felkészülésben. A diák-platform létrehozása hiánypótló, eddig ilyen közlési lehetőség magyar nyelven nem állt az egyetemi hallgatók rendelkezésre.

A publikálás feltételei, valamint a tartalmi elvárások a https://fiatal-muszakiak-kulonszama.emt.ro/ honlapon olvashatóak. Az elfogadott publikációk 1-3 hónapon belül jelennek meg.

Meggyőződésünk, hogy a projektnek köszönhetően megvalósult egy olyan fejlesztés, amely hozzájárul a magyar nyelvű műszaki oktatás minőségi javításához, valamint a fiatalok szakmai sikereihez.

Várjuk a cikkeket!

A folyóirat szerkesztőbizottsága
hu-HU emt@emt.ro (EMT) prokop@emt.ro (Prokop Zoltán) Fri, 29 Apr 2022 00:00:00 +0300 OJS 3.3.0.13 http://blogs.law.harvard.edu/tech/rss 60 A Réz(II)-komplexek szintézise Schiff-bázisokkal és α-dioximokkal valamint ezek fizikai-kémiai vizsgálata https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/895
Kutatásunk során a réz(II)-komplexek szintézisével foglalkoztunk, ugyanis ezek fontos szerepet játszanak a gyógyszerkémiában vagy az ipar más területein, gombaölő, rákellenes vagy daganatellenes hatásaik miatt. A legtöbb hangsúlyt a Schiff-bázisokkal illetve a-dioximokkal való szintéziseikre fektettük. Így tehát az előállított vegyülettípusok a következők: [Cu(2-oktanon)2(diamin)(amin)2], [Cu(fenil-metil-dioxim)2(amin)2]. Rövid irodalmi áttekintés után a következő módszerek segítségével vizsgáltuk a vegyületek különböző kémiai sajátosságait: közép és távoli IR, ESR, UV-VIS, por-röntgen diffrakció (XRD) és a termoanalitikai (TG-DTG-DTA) vizsgálatok.
Melinda FISCHER Copyright (c) 2022 Műszaki Szemle - Fiatal műszakiak különszáma https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/895 Tue, 21 Jun 2022 00:00:00 +0300 Marás esztergapadon – Hengeres felületű alkatrészek kialakításának elemzése https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/903
Manapság a fémmegmunkálás területén igen elterjedt a számvezérlésű úgynevezett CNC- gépeken történő megmunkálás. Valóban, ez a technológia a legfejlettebb és a legtöbb lehetőséget kínálja a gyártóknak a formagenerálás területén. Azonban ne feledkezzünk el a jól bevált, hagyományos mechanikus vezérélésű szerszámgépekről sem. Felruházhatjuk e gépeket olyan készülékekkel, amelyek segítségével megnövelhető a kihasználtsági tényezőjük. Számos esetben lehet hasznos a javasolt megoldás: a modern, számvezérlésű gépünk javításra szorul, a kemény forgácsolási körülmények miatt kímélni akarjuk a CNC-gépet, stb..

Jelen dolgozat a hagyományos esztergán történő hengeres felületek marási lehetőségeit tárgyalja. Az eljárás lényegét késtartó helyére tervezett marókészülék segítségével való megmunkálás képezi.
A kitűzött célok a matematikai modell felállítása, és ennek Mathcad környezetben való kiértékelése. A matematikai modell magába foglalja a koordináta-transzformációkat valamint a generált felületek egyenleteit. Ezek segítségével választjuk ki a hengeres felület esztergán történő marásához az optimális marószerszámot, tanulmányozzuk a szerszám élei által leírt görbéket és felületeket, a megfelelő forgácsolási paraméterek meghatározása érdekében. Olyan marókészüléket tervezünk, amely fölszerelhető az esztergapad keresztszánjára.
Csaba BÍRÓ Copyright (c) 2022 Műszaki Szemle - Fiatal műszakiak különszáma https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/903 Tue, 21 Jun 2022 00:00:00 +0300 A vasúti ívek szabályozásának gyakorlata https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/976
Az eredetileg szabályos geometriájú vágány a vasúti forgalom igénybevétele következtében és részben a hőmérséklet-ingadozások hatására torzulásokat szenved. Ha ezek a deformációk nincsenek rendszeresen mérve, rögzitve és nem utolsósorban korlátozva, további torzulásokhoz vezethethetnek, amely egy öngeneráló romlási folyamatnak felel meg. E torzulások javítása illetve a pályaívek szabályozása a Pályafentartási Részlegek állandó jellegű feladata és ebben a tevékenységben a Pályageometria Mérési Laboratorium fontos szerepet játszik.
Marius GOCICA Copyright (c) 2022 https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/976 Tue, 21 Jun 2022 00:00:00 +0300 Feszített vasbeton gerendákon álló 30 méteres híd a Szamos folyón https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/919
A dolgozat központi témája a Kolozsvári Szamos folyón levő feszített vasbeton híd optimalizálása. Mivel a kivitelezett híd egyforma magasságú feszített vasbeton gerendákon ál, újra terveztem a hidat 3 darab 2,30 m magasságú feszített vasbeton központi gerendán és 4 darab 1.80 m magasságú feszített vasbeton szélgerendán. A kutatáshoz szükséges számításokat a sap2000 tervezési program segítségével végeztem el.
Erik-Laszlo KESZLER Copyright (c) 2022 Műszaki Szemle - Fiatal műszakiak különszáma https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/919 Thu, 21 Apr 2022 00:00:00 +0300 Általánosított léc-kerék kapcsolódás számítógépes vizsgálata https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/979
A dolgozatban egy szimulációs-grafikus módszert mutatunk be, amellyel pontosan meghatározható a forgácsolás során lefejtendő felületek alakja. A módszer igen hatékonyan segíti a fogaskerekek fogprofiljának alakulásának vizsgálatát. A módszer lényege a testmodellek folyamatos, előre eltervezett és pontosan leírt relatív mozgás alatti ütköztetése, majd pedig a generált test létrehozása az AutoCad programcsomagban létező testkivonás-művelet alkalmazásával Az alkalmazott CAD módszer, az úgynevezett “kivonásos” módszer abban áll, hogy mint a valóságban a kés kivág a munkadarabból anyagot, úgy számítógépen kivonunk egy testből a forgácsoló szerszámhoz hasonló testet. Míg a valóságban ez folytonosan történik, addig a számítógépen csak diszkretizáltan, véges számú relatív helyzetben lesz végrehajtva a kivonás. A keletkezett testmodell felülete a diszkrét léptetés miatt nem lesz sima, de ha a legördülési folyamat vezérparaméterét kis értékűre választjuk, akkor ez a hiba elhanyagolható. A felosztás finomságát csak a mai számítógépek számítási kapacitása határolja, mivel minél kisebb ennek értéke, annál több műveletet kell végrehajtson a számítógép. Az előbbiekben felvázolt módszert a hengeres evolvens fogaskerék és a vele kapcsolódó fogasléc általános relatív helyzetére elemezzük.

A módszernek az a lényege, hogy a fogaskerék fogasléc hajtópárt hiperboloid hajtásként tekintem, majd ennek sajátos eseteit a következő sorrendben emelem ki:

egyenes fogú léccel lefejtett egyenes fogú fogaskerék;

egyenes fogú léccel lefejtett ferde fogú fogaskerék;

ferde fogú léccel lefejtett ferde fogú kerék, úgy hogy a kerék tengelye merőleges vagy pedig kitérő a léc haladási irányára.

A generálás kiértékelését a bonyolult számításokat elkerülendő, numerikusan végeztem el. A leszimulált fogaskerekeket összehasonlítom és következtetést vonok le a hajtás általánosíthatóságáról.

Sándor LÁSZLÓ Copyright (c) 2022 https://ojs.emt.ro/muszaki_szemle-kulonszam/article/view/979 Tue, 21 Jun 2022 00:00:00 +0300